Yusuke már napok óta azon gondolkozott, mit vásároljon a barátnőjének, Keikónak karácsonyra. Arra gondolt, hogy esetleg elviszi őt a kedvenc cukrászdájába, ahol kellemesen elbeszélgethetnek és eltölthetik az időt. Ám a fiú nem volt biztos benne, hogy ez lenne a megfelelő ajándék, ezért úgy döntött, megkérdezi a barátait, ők mit javasolnak. Így hát Szenteste előtt öt nappal elhatározta, hogy elmegy és megkérdezi Kuwabarát.

• Normális vagy, Urameshi? – háborgott Kuwabara. Cukrászdába akarod vinni? Fel akarod hízlalni a csajt? Gondolhattam volna, hogy ennél több nem telik ki tőled.

• Hát jó, ha annyira tudod, akkor te mit ajándékoznál neki?

• Ez egyértelmű! Vegyél neki valami hasznosat. Gondold át, mire lehetne szüksége!

• Hát nem is tudom. A múltkor elmentünk egy kirakat előtt és nagyon tetszett neki egy karkötő. Szerinted annak örülne?

• Hát persze, biztosan.

• Jó, akkor elmegyek és megveszem.

Így hát Yusuke elszaladt a boltba és megvásárolta a karkötőt Keikónak, amelyet aztán zöld színű papírba csomagolt. Azonban a barátja ezt is kifogásolta.

• Ki látott ilyen színű zöld csomagolót? Csomagold inkább fehérbe!

• Jó, rendben, ha szerinted az jobb – hagyta rá Yusuke.

Így hát Yusuke fehér csomagolóba bugyolálta a karkötőt a dobozával együtt. Hogy biztos legyen a dolgában, másnap elment Koenmához.

• Szia, Koenma.

• Szia, Yusuke. Nahát, ezt nekem hoztad? – mutatott az ajándékra.

• Nem egészen. Keikónak vettem karácsonyra, csak véleményt kérnék, hogy milyen?

• Hát a csomagolás borzalmas, ez a fehér szín…

• Mi van vele?

• Semmi, csak olyan furcsa. Ha én a helyedben lennék, rózsaszín papírba csomagolnám. Az sokkal szebb és lányosabb is.

Yusuke megfogadta a tanácsot, és ismét kicserélte a csomagolást. Úgy érezte, jól döntött, egészen addig, amíg nem találkozott Botannal.

• Te valami divatbabának nézed Keikót, hogy ilyen cukirózsaszín papírt használsz? Meg se fogja így nézni, mit vettél neki, ez biztos. Hiszen a kék a kedvenc színe!

• Tényleg? Ezt nem tudtam.

• Pedig az, ebben biztos lehetsz.

Így hát az ajándék csomagolása ismét változott, bár Yusukének más kezdett nagyon elege lenni. Karácsony előtt két nappal találkozott Kuramával, akinek szintén megkérdezte a véleményét.

• Hát igen, a kék szép szín, de ha én a helyedben lennék, inkább bordó csomagolópapírt használnék. A lányok imádják a pirosat, mert az a szerelem jele.

• Hát igen, ez igaz, erre nem is gondoltam.

Amint hazaért, leszedte az ajándékról a kék papírt, majd keresett egy bordó csomagolót.

• Biztos hogy jó ez így? – bizonytalanodott el. – Mi van, ha mégis a kék tetszene neki jobban? Vagy a fehér?

A nagy dilemma közepette hirtelen megjelent az ablakban Hiei.

• A frászt hoztad rám! – mérgelődött Yusuke. – Nem látod, hogy éppen dolgom van? Azt nézem, milyen csomagolópapírba csomagoljam Keikó ajándékát, de nem tudok választani.

• Egyszerű a dolog, ne csomagold be – ajánlotta Hiei sajátos stílusban.

• Hogy néz az úgy ki? Muszáj becsomagolnom!

• Ha nem tudsz dönteni, válassz olyan csomagolót, amelyik nem egyszínű, hanem színes. Szóval akkor mindegyik szín benne lesz, ami tetszik.

Yusuke megfogadta a tanácsot, de másnap nagyon izgult, amikor átadta a meglepetést a barátnőjének. Éppen a karácsonyfa mellett álltak, amikor átnyújtotta az ajándékot.

• Nahát, Yusuke, mi van benne?

• Ööö – kezde Yusuke, akinek hirtelen eszébe sem jutott, mit is vett.

• Ugye nem baj, ha nem szépen bontom ki? – kérdezte Keikó, majd egy hanyag mozdulattal letépte a csomagolást, és összegyűrve a földre dobta. – Nahát, egy karkötő, imádlak, Yusuke! – ujjongott a lány és megcsókolta Urameshit.

• Szóval nem baj, hogy ilyen papírba volt csomagolva?

• Miért lenne baj? Saját magadhoz képest elég rendesen be tudtad csomagolni. Általában mindig kidobom a csomagolást, hiszen az a fontos, ami benne van.

• Hát azt hiszem, akkor egy kicsit túlreagáltam a helyzetet.

• Milyen helyzetet?

• Á, semmi, csak magamban beszélek – mondta Yusuke. – Azt hiszem, ezentúl nem hallgatok másokra. – Tényleg, van kedved eljönni velem cukrászdába? Tudok egyet, ami ilyenkor is nyitva van.

• Akkor menjünk – mosolygott Keikó, és egymásba karolva kiléptek az udvarra, majd a hóesésben elindultak a cukrászda felé.

Vége